A történelem során sokszor lángolt fel a zsidógyűlölet. Minden alkalommal arról volt szó, hogy az emberek valamit nagyon nem szerettek a saját életükben ezt kivetítették a zsidókra és így hirtelen már úgy gondolhatták, hogy a probléma megoldódna, ha a zsidókat megbüntetnék, elkergetnék vagy megölnék.
Ezt néha az uralkodók vagy az uralkodó osztály gerjesztette, néha meg az éppen feltörő, mondhatni forradalmi csapat.
Pl. amikor a fekete halál tarolta Magyarországot akkor azt mondták, hogy a zsidók terjesztik azt. A Covid ideje alatt egyes körökben ez megint előjött.
Amikor a kommunisták a gazadagokat tartották / tartják a legnagyobb problémának akkor hirtelen azt mondták, hogy a zsidók, így általánosítva, gazdagok.
Akiknek és amikor a nemzet tisztasága a fontos akkor a zsidókat a nemzet megrontójának tartották.
Nem az volt a gond amit a zsidók csináltak vagy nem csináltak hanem a társadalomban meglévő problémákat kivetítették a zsidókra.
Ezért van az, hogy ma, amikor amikor megint nő a zsidógyűlölet, tudhatjuk hogy valamilyen nagy gondok vannak a társadalom ban.
Az persze kérdés, hogy te egy "kisember" tudsz-e tenni ez ellen valamit? Tudsz-e erről beszélni másokkal?
Vagy marad a régi, megint lesz egy kis zsidó-irtás aztán lenyugszik a világ?