A reménytelenség
A háború előtt minden reggel amikor felébredtem arra gondoltam, hogy: de jó, milyen érdekes dolgokat fogok ma csinálni! Alapvetően szeretem a munkámat még akkor is ha néha unalmas vagy értelmetlennek tűnő dolgokat kell csinálnom. Sokszor tanulhatok új dolgokat és sokszor alkothatok olyan dolgokat aminek értéke van. Ami hasznos.
A háború kezdete óta minden reggel amikor felébredek az jut eszembe, hogy: Minek? Képek ugranak a szemem elé. Részben olyanok amiket láttam, részben olyanok amiket sohase láttam. Csak elképzelek. Fekszem az ágyban és azon gondolkodom miről írjak. Hogy sikerül megértetnem másokkal, elsősorban a nem zsidó ismerőseimmel, hogy mit érzek.
Több mint 1300 embert mészároltak le. Nőket erőszakoltak meg, gyerekeket fejeztek le. Családokat gyújtottak fel. A Hamasz és más terrorszervezetek 130 túszról írtak, de több mint 400 emberről még nem tudjuk hogy hol van. Lehet, hogy azok is túszok. Lehet, hogy azok olyanok akiket elhurcoltak de útközben meggyilkoltak és ezért már nem is számolták a túszaik közé.
Tudom ezeket az írásokat az édesanyám is olvassa és más Holokauszt túlélők is. Az köztudott, hogy még rajtunk, a Holokausztot átvészelők gyermekein is mély nyomokat hagyott a Holokauszt. Egyfajta poszt-trauma. Sőt, a Holokauszt még azokon a zsidókon is mély sebeket ejtett aki olyan helyen éltek amiket a nácik el sem foglaltak. Például Irak vagy Irán.
El se tudom képzelni hogy ők mit éreznek amikor a híreket hallják amikor ezeket a gondolatokat olvassák.
Ez a támadás nem csak az izraelieket érte. Ez a világon minden zsidót is érintett. Nem csak azért mert nagy a rokoni összefonódás, hanem azért is mert van egy közös történelmi emlékünk.
De nem csak ők. Egyetlen anyának vagy apának se kéne elképzelni, hogy mi lenne ha az ő lakásukba jön be 4-5 vérszomjas terrorista akik csak a halálukat akarja. Egyetlen embernek se kéne látni amint a terroristák a szeme előtt ölik meg a gyereküket miközben ők tehetetlenek.
Egyetlen jóérzésű ember sem gondolhatja, hogy ez amit szombaton láttunk ez valahogy elfogadható vagy megmagyarázható.
Ennek ellenére ezreket látunk a világ minden táján ünnepelni, a Hamaszt éltetni. Nem csak palesztineket hanem nagyon sok mást is.
Aztán ott vannak az újságok. Tegnap olvastam egy cikket a Telex-en. Nem is akarom részletezni, az túl hosszú lenne.
A remény
Azért van remény is.
Miután ezt leírtam kicsit jobban érzem magam. Talán ez is segít egy kicsit megértetni másokkal, hogy mit érzek, hogy mit érzünk. Talán ez is segít hogy több jóérzésű ember fejezze ki az együttérzését és mutassa, publikusan is, a támogatását.
Vagy legalább segítsen másokkal is megértetni a helyzetet és ellensúlyozni az óriási anti-izraeli propagandagépezetet.
Egyelőre úgy tűnik, hogy egy nagyon hosszú és sötét idő áll előttünk is és a világ más népei előtt is, de remélem, sőt tudom, hogy miután ennek vége lesz megint szép lesz a világ.
Köszönöm mindenkinek aki az együttérzéséről vagy támogatásáról biztosított. Köszönöm, hogy ezt elolvastátok. Kérlek segítsetek hogy mások is olvassák.