Az unokatestvérem nálam 20 évvel idősebb és Izrael északi részén él. Nem túl messze a Szír és a libanoni határtól.
Az ő gyerekei a 70-es, 80-as években nőttek fel. Átélték az 1982-es libanoni háborút és az évek során mindig látták az apjukat aki rendszeresen ment tartalékos szolgálatba.
Az unokatestvérem mesélte, hogy mindig azt gondolták és ezt is mondták a gyerekeknek, hogy
Mire ti nagyok lesztek már béke lesz és már nem kell katonának menni.
Abból a korosztályból ezt másoktól is sokat hallottam. Valahogy, annak ellenére hogy az arab és muzulmán világ mennyire ellenséges volt, ezek az emberek állandóan csak a békére vágytak és hitték hogy az már mindjárt itt lesz.
Most lassan az unokatestvérem unokái érnek el abba a korba, hogy be kell vonulniuk. Ahogy a világ változott ma már nehezen tudjuk elképzelni, hogy valaha is béke lesz. Hogy valaha is elfogadják azt hogy itt van egy zsidó ország.
Két éve amikor megszülettek az Ábrahám-megállapodások felcsillant egy reménysugár.
Ez a mostani terrortámadás részben ennek a következménye. A Hamasz és így a palesztinok egy jó része úgy gondolja, hogy inkább izraeli csecsemőket mészárolnak csak ne legyen béke.