Palesztin áldozatok

áldozatok

Meg kell mondjam őszintén, hogy engem ez nagyon zavar. Még el se temettük a halottainkat akiket a palesztinok mészároltak le, de úgy tűnik az ismerőseim közül is sokak már a palesztinokért aggódnak.

A szombati támadásnál láttuk, hogy a Hamasz (a palesztinok reprezentánsa) célja az izraeli civilek legyilkolása vagy elrablása volt.

Ezzel szemben Izrael célja hogy megölje a terroristákat úgy hogy minél kevesebb palesztin civil áldozat legyen és minél kevesebb izraeli civil és izraeli katona haljon meg.

A Hamasz célja, hogy a saját emberit mentse és az nem érdekli, hogy hány ártatlan palesztin hal meg. Sőt, ha sok van akiket meg lehet mutatni a világnak az csak őket szolgálja.

Kis emlékeztető: A Hamasz vezetése az gyakorlatilag a gázai kormány. Sőt, őket meg is választották. Bár az már elég régen volt Az ő feladatuk lenne, hogy a lakosságukat megvédjék.

Ezzel szemben Izrael olyan épületeket céloz amiket a Hamasz használ. Ezek nagy részében civilek is laknak. (Magyarul: A Hamasz civil létesítményeket használ katonai célokra.)

Izrael előre megüzeni a lakosságnak, hogy melyik házakat hagyják el. A Hamasz pedig megpróbálja a civileket bent tartani a házakban.

Izrael mondja a lakosságnak hogy hagyják el a lakásukat és menjenek dél felé. A Hamasz ezt próbálja megakadályozni.